Egy hónappal ezelőtt esett meg, hogy 6 nő, 5+1 anya csapott egy görbe estét a városban. "Röpke" 4 órát voltunk együtt, szinte egymás szavába vágtunk, folyamatosan csak beszéltünk, ki nem fogytunk a témából. Vacsora, koktél, forrócsoki elengedhetetlen kellékeivel.
Régóta ismerjük egymást, nem vagyunk (voltunk) különösebben barátnők, legalábbis nem mondható el mindannyiunkról, de eddig még soha nem néztünk úgy egymásra, mint azon az estén. 6 nő, akiket mind egyetlen dolog hozott össze, az, hogy anyává lettünk. Volt, akinek már korábbról ugyan volt gyakorlata, de a legkisebb, az a legkisebb... És volt (az a bizonyos +1), aki csak ekkor szembesített Bennünket boldogsága tényével a pocakjában.
Akkor elhatároztuk, hogy ennek kell legyen folytatása, minden hónapban összejövünk, és beszélünk vagy a semmiről, de inkább valamiről... sok valamiről :)
Egyikünk másnap arra ébredt, hogy vérbeli blogger, és azonnal megnyitotta a FITYE nevű blogot (Fiatal Tyúkok Egyesülete) :) De drágám, mégis kinek van ideje, gyerek(ek), férj, háztartás, munka mellett (még egy:)) blogot üzemeltetni. És egyáltalán miről beszéljünk, úgyis találkozunk, addigra pedig nem fogyhatunk ki a témából.
Ja, kb. egész nap nyitva van nálam is, tuti, hogy naponta születik 1-1 bejegyzés mindenki részéről. Csak januárban 51 bejegyzést, és még számtalan megjegyzést írtunk. Tulajdonképpen egy hónapja pofázunk napi "24/kávészünet"... :)
És mennyit tanulunk egymástól. A többiek nevében nem beszélhetek, de én biztosan erőt merítettem a rövidebb-hosszabb történeteikből, ki milyen hétköznapinak tűnő problémát hogyan oldott meg, hogyan viseli az élet által produkált akadályokat, fricskákat. És erőt is adott ahhoz, hogy győzzem a napokat, hogy nem szabad elveszni hagyni magunkat a monotonitásban, az otthonlétben, a gyereknevelésben. Menüterveket írunk, így bármikor előre tudom a főzés menetét, nem aznap délelőtt 10kor találom ki, hogy még mit kell vennem ahhoz, hogy min. 1-ig ebéd legyen...és nem veszek elő 6 edényt, hogy végül kiderüljön az a 7. kellett volna, amit mégsem vettem elő, és szalad a konyha, a ház, közben a gyerek, mert apával lenni nem jó olyankor, amikor anyával nem szabad.
Én már tudom, hogy nem háztartásbelinek vagyok teremtve, valójában vágyódom a munkahely után. Ugyanakkor félelemmel tölt el a tudat, hogy 15 (+9) hónapja szimbiózisban nevelt puckom kiengedjem a világba, hogy ne legyek ott mellette minden pillanatában, hogy a kis hátsóját ne tudja belefúrni az ölembe, fejét a nyakamba, ha szorong valamitől, hogy ne tudjuk agyon-vissza csókolni egymást naponta százszor....
