Üdvözlet!

Üdvözlet!

Üdvözöllek kedves Olvasó! Úgy éreztem, muszáj kibeszélnem, pontosabban "kiírnom" magamból azon gondolatokat, melyek az utóbbi években foglalkoztatnak, és amitől gyökerestül megváltozott az életem.
Ezt legelső sorban "Őcukiságának", Bence fiamnak köszönhetem, aki 2010. október 20-án - és már előtte 9 hónappal - a részemmé lett, aki megtanított a feltétel nélküli szeretetre, soha nem tapasztalt boldogságra.
A felé irányuló anyai érzéseim, gondoskodásom, és egyértelmű függőségem indítottak arra, hogy megosszam tapasztalataimat, ötleteimet, érzéseimet Veled, kedves Látogató.

Kívánom, hogy érezd át felhőtlen örömöm a rövidebb-hosszabb történeteink olvasása által.
Köszönöm, hogy itt voltál, visszavárunk :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: játék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: játék. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 13., szombat

Folyton meglepődök

Most már naponta többször is.
Nekem valamivel tovább tartott a reggeli, pontosabban én megettem, ő meg csak belenyalt, és azzal végzett is. Lényeg, hogy ülök a széken, napi sajtó, kávé, párizsis szendvics, miegyéb. Érzem, hogy valamit motoz a széken: fogott egy faágat (ja, igen, nálunk ilyenek fellelhetők itt-ott a lakásban) és óvatosan beillesztette a fenekem alá. De nem csak úgy viccből, rendesen stabilizálta, hogy úgymondjam... Először azt játszotta, hogy a bot egy tűzoltófecskendő, vizet spriccel szerteszét - itt mindjárt arra következtettem, hogy akkor talán én lehetek a tűzoltó autó, rosszabb esetben maga a tűzcsap ugye. Amikor ezt elunta, a bot hirtelen hápogni kezdett, mert a vége kis mértékben meghajlott, kacsacsőrt imitálva. Ezt követte az étkezőasztal fűrészelése, még mindig ugyanazzal a bottal. Majd a végéből egy görbe darabot letörve már fúrógépként üzemelt tovább. Mindezt egyetlen faággal. Megszólalni sem mertem, csak figyeltem és csodáltam hihetetlen fantáziáját.

2012. október 2., kedd

Játék egy 2évessel

A boltok, az internet és nagyjából a köztudat is tele van elképesztő mennyiségű játékkal, melyet a gyártók és/vagy kereskedők tudatosan a különböző korosztályoknak alakítottak ki. Minden terméken szerepel, mennyi idős kortól ajánlott, mit fejleszt, miért is elengedhetetlen a kisgyermek egészséges fejlődéséhez.
Kezdő édesanyaként ezzel mélyen egyetértettem, bár már akkor is furcsállottam, miért kellene nekem több ezer, ha nem tízezer forintot költenem olyan játékra, amit a néhány hónapos gyerekem egyszerűen csak néz!, mert hogy mást akkor még nem tud. Aztán egy éves lett, és a nyomkodó, zenélő, éneklő, forgó, világító, guruló készségfejlesztők kerültek terítékre, némelyikük még angolul is beszélt hozzánk, bár a gyerek még magyarul sem értett.
Bencének összességében tényleg nincs sok játéka, de még kevesebb készségfejlesztő játéka. Az első másfél évében kapott néhányat, aztán leálltunk vele, és erre intettük a kedves rokonokat is, ugyanis az én fiam a mai napig ezekkel max. 1-2szer játszott. Miért? Mert semmi másra nem tudta használni. Mert nem volt életszerű. Tényleg, miért is kell a gyereknek különböző méretű karikákat húznia egy rúdra, ráadásul mindjárt növekvő sorrendben, különben nem tudja feltenni az összeset? Vagy miért kellene hosszabb időt eltöltenie egy olyan formakereső játékkal, ahol a beilleszthető forma és az erre kialakított alap még csak véletlenül sem egyszínű, tehát minimum egyetemi diploma kell, hogy rájöjjön, mi vele a teendő. Az én fiam ennek egyszerűen nem látta értelmét. Kész. Ilyet nem csinál sem anya, sem apa, sem senki az élők sorából. Teljesen haszontalan tevékenység. Ja, hogy amúgy remekül fejleszti a szem-kéz koordinációt, meg miegymást? Na ezt próbálja valaki megértetni vele.
Bence játéka - amit saját maga fedezett fel - néhány imbuszkulcs, villáskulcs, ezzel együtt az összes fellelhető lyuk és csavar a lakásban, beleértve egy darab fát, ami apa néhány helyen előre befúrkodott és becsavarozott, 3db teás doboz különböző méretre vágva dobként funkcionál, a papírguriga hol furulya, hol távcső, a minap könyvekből sínt épített a vonatainak, a játszótéren leguggolt a csatorna mellé egy vékony faággal és közölte, hogy horgászik, kavicsokat kis halomba rendezve "tüzet" rak.
Ezen kívül eljött a mindenben segíteni akar időszak, a konyhában odatolja mellém az egyik étkező széket, felmászik rá, mert segíteni akar. Ha azt éppen nem tud, akkor néz. Én meg vért izzadok, hogy kitaláljak neki valami hasznosnak tűnő elfoglaltságot, hogy hagyjam valamihez hozzányúlni. Ma úgy vágtunk ki állatfigurákat a kartonpapírból, hogy segítség címén fogta az olló nyelét velem együtt. A tésztagyúrásban jeles, pogácsaszaggatás is megy. Aztán bármit megmosni a legjobb. Porszívózni, naná. Portörlés is jöhet. Ruhák teregetése, majd leszedése. Legtöbbször persze inkább hátráltat, mint segít, és sokszor kerülök infarktus közeli állapotba, pl. amikor a mosogatógépből pakolja ki a tányérokat, poharakat.
Aztán, ha ez nincs, akkor bizony meg vagyok lőve. Még mit találjak ki. A rajzolás nem érdekli. Éppen ma telt be egy egész vázlatfüzet az Én rajzaimmal. Tök jó. Halomba hordja elém a mesekönyveket, hogy olvassam, de 3 sor után már lapoz 5-öt... A tv-t kb. 10 percig nézi, aztán már csak a háttérben szóljon, a zenére is 5-10 percet táncol, énekel, aztán megint a háttérbe szorul. Időnként elvonul játszani autókkal, állatokkal, vonattal. Olyankor hozzá sem merek szólni, nehogy kizökkentsem.
Az udvarra alig tudom leimádni, főleg most, hogy már homokozni sem lehet. A gesztenye gyűjtés lejárt lemez, ismeri már a fákat, bokrokat, leveleket, mindent. Nem érdekli. Boltba menni szeret, bevásárolni, pedig nem szoktunk neki venni direkt semmit. Kirándulni is szeret, ismeretlen helyen, még jobb ha vannak állatok, vagy nagy munkagépek, új, felfedezni való terepek.

A legjobb játék, ami bármikor jöhet, apával birkózni. Jobb oda sem néznem olyankor, mert ijesztő a műsor, elég, ha hallom Bence teli szájú kacagását :) És még jó játék a futva visítani a lakásban sokáig, főleg hajnalban, vagy késő este a legélvezetesebb.

2012. január 19., csütörtök

együtt sütés 0.

Azért nulladik, mert ez még nagyon komolytalan együtt-sütés volt. Inkább csak "ne lógj már anya lábán, és alatt, mert muffint akarok sütni" elterelés volt.
Tegnap este muffint kívántam :) Láttam is a tvben a kb. 5 perces receptet. Magam mellé ültettem az etetőszékben, ő el is kezdte kipakolni azt a kisdobozt, amiben a sütőporokat, pudingokat, tortazseléket, stb. tartom. Oké. Látta, hogyan rázom a sütőporos zacskót, mielőtt kibontom, hát ő is utánozni kezdett. Minden zacskót alaposan megrázott. Egyszercsak azt vettem észre - tőlem 15 centire - hogy a gyerek baromira élvezi, ahogy a bontott (a hülye anyád) sütőpor hullik rá a fejére, arcára, ruhájára, konyhapultra, mindenhova... Azért végül a muffin elkészült, és a gyerek is evett nyers tésztát, amikor "ujjpróbát" végzett a már megtöltött muffinformában :)

2012. január 16., hétfő

apával a játék

Az ún. apajákékok egészen mások, mint anyával, valahogy ösztönösen tudják, hogy apával bátran meg lehet őrülni. Anya bújós, kukucskálós, mesélős, könyvnézegetős. Apa viszont... áááááááááááááá!
Rövid felsorolás Bence látószögéből, abból, ami nálunk kb. egy délután/este alatt lezajlik, ha apa itthon van:
- apa orrát letépni, ja, hogy nem lehet, akkor tovább próbálkozni
- apa olyan magasra emel, hogy megszámolhatjuk a elhalt bogarakat a lámpabúrában
- ha az ágy alá dugdosom a játékokat, szerencsés helyzetben akár a falig begurítom ügyesen, akkor apa tutira előveszi a partfist, hogy kikurkássza, és hogy én újra és újra bedugdozhassam
- birkózás az örök favorit, csak jó sokszor neki kell ugrani apának, hogy biztosan visszatámadjon
- "megeszem a husodat" felkiáltással apa gondosan végigrágja minden porcikámat, amit utálok, de nehogy abbahagyja
- oda-vissza kiabálunk egymásra, ki a hangosabb
- apán szerencsére annyi a szőr, hogy kedvemre tépkedhetem a lábán, karján, pocakján - biztosan nagyon szereti, mert hangosan visongat örömében
- apán van a "csikibajusza", ami sorra kalandozik végig a meztelen talpamon
- motorozás, autózás, lovaglás: ezeket mind úgy kell csinálni, hogy apa fekszik, én ráülök, és attól függően, hogy épp' milyen járművé változtatom, olyan hangot adok ki; a motorozásnál ügyelni kell a kormányváltókra is, és be kell dőlni a kanyarokban

Ez a szokásos. Egyik alkalommal még egy különös játékot talált magának, természetesen apán. Nagy kedvenc még a lábszagolgatás - ezt nem reklámozom, a nagypapa tanította neki, innen köszönöm... - szóval apa zokniját lerángatta, és anatómiailag elkezdte vizsgálgatni girbe-gurba ujjait a kicsi csiklandozós kezecskéjével. Én annyira röhögtem, hogy nem tudtam apát sajnálni sem. Aztán sehogy sem akart beletörődni, hogy apa nagylábujját nem lehet eltávolítani, levette a saját zokniját, hogy bebizonyítsa, lehetséges... de nem... Miután végzett, hát húzzuk vissza a zoknit. Rátette apa lábára, de az nem mászott fel magától, hát fogta, rádobta sokkal erősebben, de úgy sem maradt rajta. Gondolt egyet, és felhúzta a kezére, csak hogy végre sikerélménye legyen.

2011. november 22., kedd

túlfejlesztési kényszer

Vajon tényleg zsenit akarunk nevelni a gyerekünkből? Miért határozzuk el, hogy különb lesz mindenkinél? Miért képzeljük, hogy Ő majd megvalósítja a Mi álmainkat? Hogy majd Ő sportolni fog, meg népi táncolni, zenét is tanul, szeret olvasni, érdekli a történelem, nem lesznek pattanásai és csak az izgazival fog először szexelni....
Továbbra is kitartok amellett, hogy felesleges ezer játékkal elhalmozni egy gyereket, mert úgysem érdekli, vagy csak néhány pillanatig, és már tovább is áll egy másik játék kedvéért. A tudatos szülő dolga, hogy minden pillanatában, még a megszületése előtt képezze és fejlessze gyermekét - legalábbis első szülőként mindenképp' ezt érezzük feladatunknak. "Játssz okosan", "tanulj okosan", "taníts okosan", "OKOSAN"! Ezen van a hangsúly. De miért is? Nyilván senki nem szeretné, ha analfabéta lenne a gyereke, de hogy minduntalan azon törjem a fejem, vajon amit most a kezébe adok, vagy amit a be nem avatott nagymama hozott neki, az mennyire "készségfejlesztő"?! Én még a műanyag üvegbe is azért szórtam lencsét (csörgő lett belőle), mert az fejleszti az érzékeit. Tehát tudatosan, és nem azért, mert tök jópofa és vicces.
Valójában minden, amit a gyerek viccesnek, érdekesnek, játszhatónak talál, az valamilyen módon biztosan fejleszti. Ha másért nem, hát azért, mert Ő találja ki, mire és hogyan használható az a valami.
Amit alapvetően nem szántam a játszódobozba, de Bence fiam mégis belecsempészte, az egy cipőfűző, egy karkötő, egy francia csat és egy pár kesztyű felnőtt méretben. Be kell tehát látni, igenis szükség van haszontalannak tűnő játékokra.
Ma elmentünk egy hasonló korú aprótalpút nevelő barátnőmhöz azzal az ürüggyel, hogy a gyerekek tudjanak egymással játszani (persze, látott már valaki két egyévest egymással játszani?), de a valódi ok az volt, hogy eltöltsük az időt, közösen, és közben ne bolonduljunk meg a bezártságtól és az egyhangúságtól. És a számtalan - a jó szándékú rokontoktól, barátoktól kapott - ún. készségfejlesztő játékok mellett mit láttam ott? Felfújt, bár már kissé elfáradt lufikat, szappanbuborék-fújót, még egy pumpát is (talán épp' a lufikhoz való, bár nem kérdeztem). Ezek voltak azok a "játékok", amiket a gyerekek azonnal elővettek, amit a házigazda kisfiú is többször kézbe vett, pedig Ő már biztosan nem akkor látta először.
És a szappanbuborékokat nem lehet megunni :):)

2011. október 24., hétfő

őszbe zárva

Ma rettenetes az időjárás. A hideg még hagyján, október végén nem vár mást az ember, de ez az egész nap pötyörésző, jó érzéssel esőnek sem nevezhető valami már igencsak idegesítő. Semmiféle szabadtéri program nem kivitelezhető.
Kb. 20 percenként bámulok ki az ablakon, hátha eláll, és akkor bundába dughatom a gyereket, meg magamat, és irány egy kiadós séta a hidegben. Hát de nem.

Mostanáig 3szor végigénekeltem a mondókás könyveket, elmutogattam és hangutánoztam minden fellelhető kutyát, macskát, tehenet, lovat, nyulat, és még egy tapírt is (nem fogom elárulni, hogyan...), építettem számtalan lerombolható mesterművet a legóból, mosógépbámulás 20 perc, poháralátétek szétdobálása 3 perc (na ez nem jött be...), legó kipakolás-bepakolás a ládácskába, nyaltunk ablakot, tükröt menetrendszerűen, végigrohantunk a lakáson ááááááá-zva néhányszor....
...aztán elfogyott a tudomány, és hát a gyermeki türelem - állj, ilyen szó nincs is!

Épp' most olvastam egy cikket, melyben a tévénézést megengedő, sőt úgymond bébiszitterként alkalmazó anyákat egy fához kell kötözni a puszta közepén, hogy keselyűk vacsorája legyen.... Na hát én bizony bekapcsoltam. Be ám! Talán nem lesz végképp agysorvadt a fiam, ha kis ideig bámulja, aztán csak hallgatja a tvpaprikát :) persze neki is járt némi duci pelenkás elefántnézegetés a bébi tv-n és egy kis "Timmy time"*

Most kisütöttem a gesztenyémet, amíg alszik a Csöpp, addig elporcogatom, mert aztán mindez kezdődik előröl, amíg az esti fürdetés után ágyba nem imádom.

Mindenesetre, ha ez az időjárás még eltart néhány napig, ki kell találnom valamit. A legvalószínűbb, hogy betörök néhány hasonszőrű anyukához, és jól rátukmálom magunkat :) "Aki hallja, adja át!" :)

*kisgyerekes anyukák nyilván értik, a többiek majd megértik :)

2011. október 6., csütörtök

a kisbabából kisgyerek, a szopi-kuckóból játékszoba lett...

Milyen izgatottan rendezkedtünk férjemmel annak idején, 1 évvel ezelőtt, terveztünk (na jó, terveztem én!), vásároltunk, kilencvenhétszer kb. átrendeztük a gyerekszobát. Aztán eljött a nap:
Némi malacképpel vártam a pillanatot, amikor pocakom terméke végre az Őt megillető ágyikóban pihen majd.
9,5 hónapon keresztül itt szoptattam kisbabám, és még nagyon sokáig vigasztaltam az ún. "szopi-fotelben", ha bánata volt.
És most, 11 hónappal és 16 nappal (-5) beköltözése után a szoba átalakult. Már egy aprócska kisgyermek lakja, nem egy kisbaba. Elszorul a torkom, a szívem, hogy milyen nagy már az én aprótalpú kismanó fiam :) Szuper játszószobává alakítottuk a közös kuckót, ez már teljesen az Ő birodalma. Megérdemli, mert olyan jó hozzám, megajándékoz azzal, hogy VAN NEKEM ! :)

2011. október 1., szombat

minden játék és játék minden...

"fiser prájsz"? ugyan már!
Röviden felsorolom gyermekem aktuális kedvenc játékait:
  1. kis kosárban 9 vadgesztenye 1 szem dióval kiegészülve
  2. műanyag üdítős flakonban száraz bab, lencse - csörög-zörög
  3. cipős doboz, mint kis kincsesládikó: fakanál, poháralátét, cdborító, cipőfűző, régi leharcolt mobiltelefon, vadonatúj de nem működő távirányító, cumilánc és a babakocsi egy olyan tartozéka, aminek amúgy semmi értelme
  4. vesszőkosár, mint nagy kincsesládikó: karácsonyi fém dobozka, vitaminosflakon, egy újabb felesleges tartozék egy másik babakocsiról, kozmetikai katalógus, állatos könyv, hűtőmágnes, szilikon keverőkanál, habverő, zacskó, nagymamám kötött edényfogója, papír ajándéktasak, műanyag flakonok
  5. ja, és majdnem elfelejtettem az idegen szavak szótárát, obádovics-féle matekkönyvet, samuelson közgazdaságtan könyveit (ami nem is tudom, miért van meg...)
További hasznosnak bizonyuló tanácsok:
  • tanácsos minden olyan polcot átrendezni, amit a gyerek elér - mégpedig úgy, hogy lepakoljuk a tiltott kincseket, de helyette elhelyezünk néhány olyan számára értékes darabot, aminek megszerzése mégiscsak sikerélményt okozhat (egyelőre így próbálom távol tartani az oly' becses szakácskönyveimtől)
  • ha elöltöltős mosógépünk van, üzemszünetben abban is elrejthetünk egy-egy plüss állatot, hogy legyen mire vadászni
  • fiókokba rejteni kincseket - a szobájában van egy kis falra akasztott polcocska, három kis fiókkal; persze felmászik rá, és kiráncigálja a fiókjait, amiben minden alkalommal újabb és újabb meglepetés rejtőzik :)
Egyértelműen azt vettem észre, ha hagyom, hogy piszkálgassa a dolgokat - biztosítva persze, hogy semmiben ne tudjon kárt tenni, beleértve saját magát - akkor előbb-utóbb már nem lesz számára annyira érdekes és békén hagyja.

DE!!!! Természetesen nincs az a kreatív szuperanyu, aki 5-10 percnél tovább le tudna egyedül kötni egy 1 éves gyereket, hogy az ne ráncigálja a nadrágunkat, hogy ne akarja vezettetni magát keresztül a lakáson és vissza, hogy ne mutogatná sorra az összes mesekönyvét aprólékosan - de ne kezdj el mesélni, felesleges, nevezd meg a szereplőket és utánozd a hangjukat :) vagy játszd el két plüssállattal a csillagok háborúját, vagy a micimackót, tök mindegy :):):)

2011. augusztus 5., péntek

Az egyszeri kismama és a zenélő hal esete

Hosszas gondolkodás után elhatároztam, hogy márpedig én akkor is mosógépben mosom ki a zenélő, csörgő, sípoló, izélő játszószőnyeget, amin még a 3-4 hónapos gyermekem teljes étrendje hagyott guszta foltokat. Lesz-ami-lesz.
A szőnyeg csudaszép lett, illatos, tiszta. Egyetlen hiba történt, a rajta lógó, úszást imitáló zenélő halacska nem akarta abbahagyni a trillázást, megállás nélkül zengett az egyébként felismerhetetlen dallam. Mivel Bence fiam éppen aludt, ijedtemben és hirtelen felindulásból fogtam az ollót és levágtam a szőnyegről a halat.
Nem, nem tudom miért, és nem, nem tudom hogy gondoltam, hogy ettől elhallgat - nem hallgatott el! - és nem, nem gondoltam végig....
Szóval fogtam a még mindig csilingelő halacskát (immár szőnyegtől mentesítve) és rohantam vele a másik szobába, távolabb az alvó kisdedtől. Aha, és most ?!... (gyenge idegzetűek most lapozzanak)
Ekkor szintén hirtelen felindulásból fogtam a kezemben lévő nagyollót, megfordítottam, és kalapácsként használva néhány jól irányzott ütéssel végleg elhallgattattam a bosszantó lényt.
Hát igen, és most ott álltam kezemben egy már nem zenélő hallal szőnyeg nélkül és egy játszószőnyeggel zenélő hal nélkül.
És hogy mi ebből a tanulság ? A HÜLYESÉG nem távozik az anyatejjel :)