Üdvözlet!

Üdvözlet!

Üdvözöllek kedves Olvasó! Úgy éreztem, muszáj kibeszélnem, pontosabban "kiírnom" magamból azon gondolatokat, melyek az utóbbi években foglalkoztatnak, és amitől gyökerestül megváltozott az életem.
Ezt legelső sorban "Őcukiságának", Bence fiamnak köszönhetem, aki 2010. október 20-án - és már előtte 9 hónappal - a részemmé lett, aki megtanított a feltétel nélküli szeretetre, soha nem tapasztalt boldogságra.
A felé irányuló anyai érzéseim, gondoskodásom, és egyértelmű függőségem indítottak arra, hogy megosszam tapasztalataimat, ötleteimet, érzéseimet Veled, kedves Látogató.

Kívánom, hogy érezd át felhőtlen örömöm a rövidebb-hosszabb történeteink olvasása által.
Köszönöm, hogy itt voltál, visszavárunk :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nő. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 22., szombat

Hosszú hónapok óta

nem írtam semmit. Nem is  nagyon volt rá érkezésem. Na jó, ez persze nem teljesen igaz, csak szeretek minden elmaradásomat azzal megindokolni, hogy rettenetesen lefoglal a kétévesem nevelése, gondozása, és a háztartás, meg a maszekolás.
Na most elmondom, hogy' is vannak ezek valójában:
- Gyereknevelés: A kétévesem néha kiborít, néha megríkat - néha bánatomban, de még többször örömömben -, anyázik egész álló nap, beszél folyamatosan, de csak én értem, néha apa is, folyton segíteni akar (a házimunkában, főzésnél, a wc-n, a fürdésnél...), mindenhol ott van pillanatok alatt, mindenhol lefekszik, hempereg, az mindegy, hogy én már napok óta halogatom a pacák felmosását a konyhában, mert amint nekiállok söpörni, azonnal segíteni akar, és úgy ahogy van, zoknistól, vízilovastól belegyalogol a kosz- és homokkupac közepébe. És a legjobb kérdés: ana esz mi? ana mi cí? Egy nap kb. 50szer kérdezi meg, rámutatva azokra a jól megszokott tárgyakra, melyek nap mint nap körülvesznek, és amiket pontosan ismer, vagy akár meg is tud nevezni. Ő közben jól szórakozik, én pedig érzem, ahogy a kisagyamból lassan leválik egy-egy darab... Kellek is neki, meg nem is. Úgy értem, jó lenne, ha ott ülnék mellette egész nap, követném az utasításait, hogy mikor vagyok az egérrel, a kacsával, a zsiráffal vagy mikor kell éppen mesét olvasnom úgy, hogy ne nézzünk egy oldalt 5 másodpercnél tovább, vagy csak vegyem fel, mert ő most éppen fentről szeretne alátekinteni a lakásban szerteszét... Október végén, amikor már kétéves lesz, megyünk bölcsibe, ott majd kiélheti magát. Bőgünk sokat, én itthon, ő a csoportban. De ez így lesz rendjén. Aztán visszamegyek dolgozni és jön a mókuskerék. Visszasírom még ezeket a "rabszolganapokat".
- Háztartás jelen pillanatban: a fürdő+wc kettős a legnagyobb jóindulattal is 2es alát érdemelne, kerülöm, hogy vendéget kelljen fogadnom, de persze azért nem szálltak még ki a közegésségügyisek, de mindenesetre egy alapos takarításra már megérett; a por már leült kissé a bútorokra, azért azt szoktam törölni, főleg, mert aprótalpú is lelkesen törölget velem, hiszen végre tud segíteni; az ablakok valószínűleg nagyon piszkosak, mert nem mindig ismerem fel a játszótéren gyülekezőket; a függönyök bogárpiszkosak, és a nyári folyton rángatástól meglazult a behúzójuk, eltört néhány kampó; na szennyes ruha nincs, viszont van sok tiszta két kosárban és egy széken felmagasítva. Jelenleg porszívóznom és pacákat felmosnom is kell, de tény, hogy ezt végzem el a leggyakrabban, mielőtt Bence megemésztené a szőnyeg tartalmát. Ja, a konyhát majdnem kihagytam, hiszen egy jóérzésű feleség és anyuka, főleg aki már két éve háztartásbeli, csak rittyent a családjának egy nem túl bonyolult, de min. 4 óra elkészítési időt és még több koszos edényt igénylő fejedelmi ebédet, szóval ennek maradékai mind ott hevernek valahol romokban - viszont itt van magyarázatom: gyerek alszik, mindenkinek kuss!
- Maszek meló: folyamatos elmaradás, késett bevallások, csak a legszükségesebbek könyvelése, iroda katasztrófaállapotban, lekönyvelt számlák hűvös halomban.
TERVEK, naagy tervek: megváltozni, vagyis inkább csak visszaváltozni normális emberré, nővé és megújulni az anyaságban is; aztán rendbe rakni a környezetet, folyamatosan rendben is tartani; irodát rendbe rakni, lefűzni, bekötni, dobozolni, dossziézni, bevallani, katalogizálni, felcímkézni.....
Hajrá!

2012. január 26., csütörtök

fitye és ami mögötte van

Egy hónappal ezelőtt esett meg, hogy 6 nő, 5+1 anya csapott egy görbe estét a városban. "Röpke" 4 órát voltunk együtt, szinte egymás szavába vágtunk, folyamatosan csak beszéltünk, ki nem fogytunk a témából.  Vacsora, koktél, forrócsoki elengedhetetlen kellékeivel.
Régóta ismerjük egymást, nem vagyunk (voltunk) különösebben barátnők, legalábbis nem mondható el mindannyiunkról, de eddig még soha nem néztünk úgy egymásra, mint azon az estén. 6 nő, akiket mind egyetlen dolog hozott össze, az, hogy anyává lettünk. Volt, akinek már korábbról ugyan volt gyakorlata, de a legkisebb, az a legkisebb... És volt (az a bizonyos +1), aki csak ekkor szembesített Bennünket boldogsága tényével a pocakjában.
Akkor elhatároztuk, hogy ennek kell legyen folytatása, minden hónapban összejövünk, és beszélünk vagy a semmiről, de inkább valamiről... sok valamiről :)
Egyikünk másnap arra ébredt, hogy vérbeli blogger, és azonnal megnyitotta a FITYE nevű blogot (Fiatal Tyúkok Egyesülete) :) De drágám, mégis kinek van ideje, gyerek(ek), férj, háztartás, munka mellett (még egy:)) blogot üzemeltetni. És egyáltalán miről beszéljünk, úgyis találkozunk, addigra pedig nem fogyhatunk ki a témából.
Ja, kb. egész nap nyitva van nálam is, tuti, hogy naponta születik 1-1 bejegyzés mindenki részéről. Csak januárban 51 bejegyzést, és még számtalan megjegyzést írtunk. Tulajdonképpen egy hónapja pofázunk napi "24/kávészünet"... :)
És mennyit tanulunk egymástól. A többiek nevében nem beszélhetek, de én biztosan erőt merítettem a rövidebb-hosszabb történeteikből, ki milyen hétköznapinak tűnő problémát hogyan oldott meg, hogyan viseli az élet által produkált akadályokat, fricskákat. És erőt is adott ahhoz, hogy győzzem a napokat, hogy nem szabad elveszni hagyni magunkat a monotonitásban, az otthonlétben, a gyereknevelésben. Menüterveket írunk, így bármikor előre tudom a főzés menetét, nem aznap délelőtt 10kor találom ki, hogy még mit kell vennem ahhoz, hogy min. 1-ig ebéd legyen...és nem veszek elő 6 edényt, hogy végül kiderüljön az a 7. kellett volna, amit mégsem vettem elő, és szalad a konyha, a ház, közben a gyerek, mert apával lenni nem jó olyankor, amikor anyával nem szabad.
Én már tudom, hogy nem háztartásbelinek vagyok teremtve, valójában vágyódom a munkahely után. Ugyanakkor félelemmel tölt el a tudat, hogy 15 (+9) hónapja szimbiózisban nevelt puckom kiengedjem a világba, hogy ne legyek ott mellette minden pillanatában, hogy a kis hátsóját ne tudja belefúrni az ölembe, fejét a nyakamba, ha szorong valamitől, hogy ne tudjuk agyon-vissza csókolni egymást naponta százszor....

2011. november 14., hétfő

nő vagyok

Loptam a bejegyzést a fb-ról, de mivel könnyesre nevettem magam a felismerés hatására, muszáj volt a magamévá tennem:
"Mi lányok: a fogkefével sétálunk a házban. A zuhany alatt olvasgatjuk a samponos flakont. Már előre nevetünk a vicceinken pedig még el sem meséltük. Nincs szükségünk órára, van mobilunk. 10szer el tudunk valamit olvasni anélkül, hogy értenénk.Toljuk az ajtót, pedig nagy betűkkel ott a húzni felirat. Kérdezzük.....Mi?miközben mindent értünk. Utáljuk, ha a szél összeborzolja hajunkat. 10szer nézünk a hűtőbe anélkül, hogy ennénk valamit. Hívnunk kell a saját telónkat ha meg akarjuk találni. Nézzük az órát anélkül, hogy tudnánk mennyi az idő. Állunk a boltban a hűtős részlegen és nem tudjuk mit is akartunk venni. Megfordítjuk a párnánkat mert így "hűvösen" tudunk aludni. Korábbra állítjuk az ébresztőt, hogy tovább tudjunk ágyban maradni. Amikor lefekszünk számoljuk, hány órát tudunk aludni."