Üdvözlet!

Üdvözlet!

Üdvözöllek kedves Olvasó! Úgy éreztem, muszáj kibeszélnem, pontosabban "kiírnom" magamból azon gondolatokat, melyek az utóbbi években foglalkoztatnak, és amitől gyökerestül megváltozott az életem.
Ezt legelső sorban "Őcukiságának", Bence fiamnak köszönhetem, aki 2010. október 20-án - és már előtte 9 hónappal - a részemmé lett, aki megtanított a feltétel nélküli szeretetre, soha nem tapasztalt boldogságra.
A felé irányuló anyai érzéseim, gondoskodásom, és egyértelmű függőségem indítottak arra, hogy megosszam tapasztalataimat, ötleteimet, érzéseimet Veled, kedves Látogató.

Kívánom, hogy érezd át felhőtlen örömöm a rövidebb-hosszabb történeteink olvasása által.
Köszönöm, hogy itt voltál, visszavárunk :)

2011. november 14., hétfő

nő vagyok

Loptam a bejegyzést a fb-ról, de mivel könnyesre nevettem magam a felismerés hatására, muszáj volt a magamévá tennem:
"Mi lányok: a fogkefével sétálunk a házban. A zuhany alatt olvasgatjuk a samponos flakont. Már előre nevetünk a vicceinken pedig még el sem meséltük. Nincs szükségünk órára, van mobilunk. 10szer el tudunk valamit olvasni anélkül, hogy értenénk.Toljuk az ajtót, pedig nagy betűkkel ott a húzni felirat. Kérdezzük.....Mi?miközben mindent értünk. Utáljuk, ha a szél összeborzolja hajunkat. 10szer nézünk a hűtőbe anélkül, hogy ennénk valamit. Hívnunk kell a saját telónkat ha meg akarjuk találni. Nézzük az órát anélkül, hogy tudnánk mennyi az idő. Állunk a boltban a hűtős részlegen és nem tudjuk mit is akartunk venni. Megfordítjuk a párnánkat mert így "hűvösen" tudunk aludni. Korábbra állítjuk az ébresztőt, hogy tovább tudjunk ágyban maradni. Amikor lefekszünk számoljuk, hány órát tudunk aludni."