1 éves Akarnok

Már a terhességem idején elhatároztam, hogy az én gyerekem okos lesz. És jólnevelt. De legfőképp okos. Na az én gyerekem aztán nem fog nyafogni, hisztizni, az ki van zárva. Kamaszként pedig egyenesen imádni fog engem....Szóval voltak ilyen tündérmesébe illő elképzeléseim a gyereknevelésről. Ahogy' férjemnek is, aki kijelentette, az Ő gyereke azonnal meg fogja érteni, mit szabad és mit nem, mert Ő majd értelmesen elmagyarázza neki. Háháá!
Na most elmondom, hogy is van ez, ha valaki esetleg még nem jutott túl az első csodás éven...

Jóllehet, még csak egy év telt el azóta, hogy megszületett pucokbabám, de bizony máris egy kis Akarnok vette birtokba a lakásunkat, és az idegeinket. Félre nem kell érteni, nagyon jó gyerek, intelligens a maga korához képest, ezzel meg is vagyok elégedve. Van azonban valami, ami nagyon új, mégpedig, hogy Egyéniség lett. Vannak speciális tulajdonságai, amik egyedivé teszik, van humorérzéke, határozott elképzelése a dolgokról. És ez utóbbi okoz némi problémát, mert nem úgy van ám, ahogy apuka képzelte anno, mert az 1Éves nem csinálja ám azt egyből, amit mondunk. Kettőből lehet, de egyből sose. A másik szembeötlő változás, hogy harcol az igazáért - és nem válogat az eszközökben, minden hatalmát beveti: 1. majommód makogás; 2. hosszan kitartott nyüsszögés; 3. nyitott szemmel és vicsorgó szájjal (a fogmutogatás egyfajta fenyegetés lehet...) nyekergés; 4. csukott szemmel arcbeszippantós visítás; és az 5. fokozat a könnyek, ezt már nem lehet fokozni (egyelőre). Már eljutottam odáig, hogy ha abszolút alaptalannak találom a viselkedését, akkor kivárom az 5. fokozatot, mielőtt beavatkozom, de ehhez jól edzett idegekre van szükség, amit nem adnak haza a kórházból a gyerekkel együtt, azt magunknak meg kell tanítanunk. Határozottság és Következetesség! Ja, hogy ezt már annyi magazin és könyv is leírta?! Igen. És? Lásd első bekezdés...("az én gyerekem..."). Nekem is ráment néhány hónapom, amikor azt mondtam, most "vagy megszoksz, vagy megszöksz", és valójában nem volt kérdés, mit kell tennem. És olyan nincs, hogy nem Én vagyok a főnök!!!

Röviden - a teljesség igénye nélkül - felsorolom, milyen tragédiának kell történnie ahhoz, hogy akár az 5. fokozatig is eljussunk:

• nem engedem, hogy a fogkeféjét bevigye magával a fürdőkádba
• nem engedem, hogy a májkrémes tenyerével belakkozza a haját
• nem engedem, hogy az apró gyűrűimet, fülbevalóimat egyenként lenyelje
• nem engedem, hogy fejjel le-"anarchiázzon"* az ágyról a padlóra
• nem engedem, hogy ököllel üsse a számítógép billentyűzetét
• wc-re járok hébe-hóba
• kibányászom a papír-zsebkendőt a szájából és ezzel véget is vetek a tépkedésnek
• .... és ehhez hasonló borzasztóságok

A módszerem, hogy egyszerűen nem veszek róla tudomást. Ez természetesen kizárólag az ún. hiszti esetén állja meg a helyét, mert minden esetben ki kell deríteni, nincs-e ép ésszel felfogható oka a szélsőséges viselkedésnek. Higgyétek el, beválik! Ahogy a könyvek megírták.

Itt ragadom meg az alkalmat és "könyvajánlok": Ranschburg Jenő - Szülők könyve. Az elmúlt két évben, amióta foglalkozom az "anyatémával", ez a legigazabb könyv, amit olvastam. Nem elfogult anyukák tapasztalatain alapul, tudományos tényeken, egy pszichológus elfogulatlan kutatásain.

*férjemnek ajánlom; itt = nekifutásból szándékosan lezuhan