A boltok, az internet és nagyjából a köztudat is tele van elképesztő mennyiségű játékkal, melyet a gyártók és/vagy kereskedők tudatosan a különböző korosztályoknak alakítottak ki. Minden terméken szerepel, mennyi idős kortól ajánlott, mit fejleszt, miért is elengedhetetlen a kisgyermek egészséges fejlődéséhez.
Kezdő édesanyaként ezzel mélyen egyetértettem, bár már akkor is furcsállottam, miért kellene nekem több ezer, ha nem tízezer forintot költenem olyan játékra, amit a néhány hónapos gyerekem egyszerűen csak néz!, mert hogy mást akkor még nem tud. Aztán egy éves lett, és a nyomkodó, zenélő, éneklő, forgó, világító, guruló készségfejlesztők kerültek terítékre, némelyikük még angolul is beszélt hozzánk, bár a gyerek még magyarul sem értett.
Bencének összességében tényleg nincs sok játéka, de még kevesebb készségfejlesztő játéka. Az első másfél évében kapott néhányat, aztán leálltunk vele, és erre intettük a kedves rokonokat is, ugyanis az én fiam a mai napig ezekkel max. 1-2szer játszott. Miért? Mert semmi másra nem tudta használni. Mert nem volt életszerű. Tényleg, miért is kell a gyereknek különböző méretű karikákat húznia egy rúdra, ráadásul mindjárt növekvő sorrendben, különben nem tudja feltenni az összeset? Vagy miért kellene hosszabb időt eltöltenie egy olyan formakereső játékkal, ahol a beilleszthető forma és az erre kialakított alap még csak véletlenül sem egyszínű, tehát minimum egyetemi diploma kell, hogy rájöjjön, mi vele a teendő. Az én fiam ennek egyszerűen nem látta értelmét. Kész. Ilyet nem csinál sem anya, sem apa, sem senki az élők sorából. Teljesen haszontalan tevékenység. Ja, hogy amúgy remekül fejleszti a szem-kéz koordinációt, meg miegymást? Na ezt próbálja valaki megértetni vele.
Bence játéka - amit saját maga fedezett fel - néhány imbuszkulcs, villáskulcs, ezzel együtt az összes fellelhető lyuk és csavar a lakásban, beleértve egy darab fát, ami apa néhány helyen előre befúrkodott és becsavarozott, 3db teás doboz különböző méretre vágva dobként funkcionál, a papírguriga hol furulya, hol távcső, a minap könyvekből sínt épített a vonatainak, a játszótéren leguggolt a csatorna mellé egy vékony faággal és közölte, hogy horgászik, kavicsokat kis halomba rendezve "tüzet" rak.
Ezen kívül eljött a mindenben segíteni akar időszak, a konyhában odatolja mellém az egyik étkező széket, felmászik rá, mert segíteni akar. Ha azt éppen nem tud, akkor néz. Én meg vért izzadok, hogy kitaláljak neki valami hasznosnak tűnő elfoglaltságot, hogy hagyjam valamihez hozzányúlni. Ma úgy vágtunk ki állatfigurákat a kartonpapírból, hogy segítség címén fogta az olló nyelét velem együtt. A tésztagyúrásban jeles, pogácsaszaggatás is megy. Aztán bármit megmosni a legjobb. Porszívózni, naná. Portörlés is jöhet. Ruhák teregetése, majd leszedése. Legtöbbször persze inkább hátráltat, mint segít, és sokszor kerülök infarktus közeli állapotba, pl. amikor a mosogatógépből pakolja ki a tányérokat, poharakat.
Aztán, ha ez nincs, akkor bizony meg vagyok lőve. Még mit találjak ki. A rajzolás nem érdekli. Éppen ma telt be egy egész vázlatfüzet az Én rajzaimmal. Tök jó. Halomba hordja elém a mesekönyveket, hogy olvassam, de 3 sor után már lapoz 5-öt... A tv-t kb. 10 percig nézi, aztán már csak a háttérben szóljon, a zenére is 5-10 percet táncol, énekel, aztán megint a háttérbe szorul. Időnként elvonul játszani autókkal, állatokkal, vonattal. Olyankor hozzá sem merek szólni, nehogy kizökkentsem.
Az udvarra alig tudom leimádni, főleg most, hogy már homokozni sem lehet. A gesztenye gyűjtés lejárt lemez, ismeri már a fákat, bokrokat, leveleket, mindent. Nem érdekli. Boltba menni szeret, bevásárolni, pedig nem szoktunk neki venni direkt semmit. Kirándulni is szeret, ismeretlen helyen, még jobb ha vannak állatok, vagy nagy munkagépek, új, felfedezni való terepek.
A legjobb játék, ami bármikor jöhet, apával birkózni. Jobb oda sem néznem olyankor, mert ijesztő a műsor, elég, ha hallom Bence teli szájú kacagását :) És még jó játék a futva visítani a lakásban sokáig, főleg hajnalban, vagy késő este a legélvezetesebb.
