Egy korábbi bejegyzésemben kitörő jókedvvel meséltem, hogy milyen vegyes érzelmeket váltott ki kisfiam beíratása egy belvárosi bölcsődébe. Na ez volt januárban. Aztán teltek-múltak a hónapok, én agyaltam ezerrel, zaklattam apát ezúttal verbálisan, a témát illetően, és végül a körzeti, nem mellesleg 2 perc távolságra lévő bölcsődében állapodtunk meg. Átírattuk, október 24-én kezdjük.
A szülői értekezletet még jó időben, júliusban megtartották, amikor a legtöbb anyuka és apuka sóhajtozik ugyan az elképzelésen, de valójában még senki nem készült fel arra, ami szeptembertől vár rájuk.
Már javában zajlanak a beszoktatások, anyuka ismerőseim mesélnek sikereikről vagy éppen sikertelenségeikről, és az egyöntetűen elmondható, hogy nagy keserűséggel jár ez az egész.
Én is félek. Ami még rosszabb, hogy lelkiismeret furdalásom van, amiért ezt kell tegyem a kicsi szentemmel, hogy ott kell hagyjam "idegen" emberek között. Bence a széltől is megrezzen (de komolyan egyébként), ha egy gyerek csak csúnyán néz rá, már sírva fakad, hát még ha valóságosan ellenséges vele - ami valljuk be, ennek a korosztálynak sajátja. Elvileg majd Ő is megtanulja megvédeni magát, megtanulja az erőszakot kezelni. Mondom elvileg. Egyelőre persze elképzelni sem tudom, mert a kisfiam a megtestesül jóság, és kissé túlérzékeny. De gondolom minden gyerek ilyen volt valamikor, aztán szocializálódott és a bűbáj ártatlanságot - kinél többé, kinél kevésbé - megcsorbította a falkaszellemiség.
Olyan, mintha elveszíteném. És ugyanezt fogom érezni, ha majd iskolába megy, aztán ha még magasabb iskolába megy, aztán amikor hazahozza az első csaját, az első munkaszerződését, aztán egyszercsak........ itt hagy és elköltözik valami nőhöz :(
De komolyra fordítva, tényleg nagyon félek a bölcsitől. Azt mondják, az a legrosszabb, ha a gyerek látja rajtunk is a bizonytalanságot, meg az aggódást. Aha. És hogyan titkoljam? Persze vágjak komoly arcot, legyek határozott, és mosolyogjak a számomra is tök ismeretlen gondozónőre. Ezt persze némi színészkedéssel akár, meg tudom oldani, csakhogy azt felejtik el azok, akik ezt mondják, hogy a gyerekünk hét mérföldről kiszagolja, ha valami nem oké a fejünkben, szívünkben, lelkünkben és azonnal reagál rá. Majd pont most fogom tudni "átverni"?!
Agyban készülök, de biztosan nem lehet erre felkészülni. Egy biztosan kötődő anya-gyerek kapcsolatban nem lehet. Ott sérülnie kell valaminek, amit aztán majd megjavít az újra felfedezett bizalom.
Akkor egy hónap múlva újra jelentkezem a témával, és beszámolok a beszoktatás rögös útjáról.
