Hát ez is elérkezett. Elmentünk a kiválasztott belvárosi bölcsődébe, és beiratkoztunk. Borzasztó vegyes érzéseim vannak emiatt, egyik szemem sír, a másik nevet. Mert már ilyen nagy fiam van, akire roppant büszke vágyok, és mert már ilyen nagy fiam van, aki már nem kisbaba, és szép lassan elindul az önállóság útján, akit el kell engednem, hogy önmaga lehessen.
Félek. Jobban félek, mint bármitől eddigi életemben. Félek azért is, hogy én hogyan viselem, még az is lehet, hogy nehezebben, mint ő, és persze félek attól is, hogyan fogadja az új helyzetet. Hiszen egyik napról a másikra - persze megfelelő idő beszoktatással - egyszercsak egy vadidegen helyen találja magát, vadidegen felnőttek és gyerekek társaságában, vadidegen szabályok között.
Jelenleg ott tartunk, hogy ha csak melléáll egy idegen kisgyerek, kb vele egykorú, és esetleg puszta jelenlétével akadályozza a továbbhaladást, Benci sírva fakad. Fél a kisgyerekektől. A nagyobbaktól, olyan iskolás korúaktól nem, hozzájuk simán odamegy és játszani akar velük, de a kicsiktől fél. Biztosan volt már rossz élménye valamelyik játszóházban, hogy pl. elvették tőle a játékot, vagy kicsit meglökték, de ez együtt jár a közösséggel. Sajnos.
Legszívesebben örökké magam mellett tartanám, óvnám mindentől, minden apróbb és nagyobb csalódástól, amit még az élet tartogat a számára. Úgy sajnálom ilyenkor, de erősnek és magabiztosnak kell mutatkoznom. Azt kell sugároznom, hogy én bízom benne, és bízom a környezetében, tehát nincs félnivalója. A harcait neki kell megvívnia már másfél évesen, nem segíthetek minden esetben.
Most - ha az időjárás és Bence alvási ciklusa is úgy engedi - eljárunk egy közeli játszóházba, ahol találkozik néhány kisgyerekkel. Persze tartózkodó velük szemben továbbra is, de talán idővel oldódik, és mire októberben bölcsibe megyünk, nem lesz számára a közösség gondolata annyira ijesztő.
Amúgy teljesen meg tudom érteni a félelmét. A kétévesek gonoszak. Ez nem feltétlenül nevelési hiba, egyszerűen ekkor érnek el abba az életszakaszba, amikor az agresszivitást tanulják, és használják társaikkal szemben, kegyetlenül! Akkor nem fajulhat el ez a dolog, és akkor vágok én is hozzá jó képet, ha az adott Gonosz szülője kezeli a helyzetet, és nem csinál úgy, mintha nem történt volna semmi, vagy hogy hiszen az én gyerekem is ilyen lesz ennyi idős korába. Persze, akkor majd én is akarom kezelni a dolgot, de hagyni, hogy csináljon amit akar, mert majd valahogy magától megtanulja, mi helyes, és mi nem, azt nem fogom hagyni. Az én felelősségem a gyerekem minden cselekedete, és akárki akármit mond, bizonyos fokig az én felelősségem marad halálomig.
