Üdvözlet!

Üdvözlet!

Üdvözöllek kedves Olvasó! Úgy éreztem, muszáj kibeszélnem, pontosabban "kiírnom" magamból azon gondolatokat, melyek az utóbbi években foglalkoztatnak, és amitől gyökerestül megváltozott az életem.
Ezt legelső sorban "Őcukiságának", Bence fiamnak köszönhetem, aki 2010. október 20-án - és már előtte 9 hónappal - a részemmé lett, aki megtanított a feltétel nélküli szeretetre, soha nem tapasztalt boldogságra.
A felé irányuló anyai érzéseim, gondoskodásom, és egyértelmű függőségem indítottak arra, hogy megosszam tapasztalataimat, ötleteimet, érzéseimet Veled, kedves Látogató.

Kívánom, hogy érezd át felhőtlen örömöm a rövidebb-hosszabb történeteink olvasása által.
Köszönöm, hogy itt voltál, visszavárunk :)

2011. június 1., szerda

Apa született

APA! Apát megkérdeztem, mit érzett, amikor kivitték neki Bencut, amikor megfoghatta, stb. Azt mondta, hogy akkor ő annyira zavarban volt, mert hát ott volt egy sereg idegen, na meg anyukám, meg hát neki ott feladata volt: fényképezni, kamerázni, de az én telefonommal is, hogy tudjak mms-t küldeni negyed órával a szülés után, stb...
De aztán, amikor végre hazajött, és elővette a készült felvételt, hosszasan zokogott a tévé előtt örömében és a meghatottságtól.
Elismerem, nehéz egy apukának közel kerülni a kisbabájához: anyukának erre van 4-5 napja a kórházban, és ha rooming-in elhelyezéshez van szerencsénk, mint itt Kaposváron, akkor ez elég is arra, hogy kialakuljon a soha többé el nem szakítható lelki kötelék. Én így éreztem. Napról napra közelebb éreztem a szívemhez a kisembert, akit eddig a pocakomban hordoztam.
Minden kórházban más a gyakorlat gondolom - itt most nem beszélek a magán klinikákról, de ha meg tudnám fizetni, legközelebb tutira oda mennék szülni! comment vége -, van ahol nem csinálnak ügyet apuka látogatásából, de itt senki nem jöhetett be, csak egy üvegajtón keresztül. Nem is gondolom, hogy a néhány napos csecsemőt el kell lepni rokonokkal - amúgy is úgy gondolom, hogy a rokonlátogatásnak bőven 1-2 hónap után jön el az ideje, de a kórházba semmiképp nem kell betámadni. Nyugodtan lehet gratulálni telefonon, sms-ben, előbb-utóbb mindenki látni fogja a kis "Gyümölcsöt". Szóval még apuka sem foghatta meg a picit. Az ugyan nem zavart senkit, hogy a szülő nők szobái és az újszülöttosztály közötti folyosón tömegesen várakozó, akár vadidegen látogatók között kell keresztül tolni a babát, ha épp' valamire szüksége van, vagy csak egy órácskára vigyázzon rá valaki, hogy elintézhesd kisebb-nagyobb folyó ügyeidet, orvosodat, stb.
Na de nagyon elrugaszkodtam a témától. Apa születik! Amikor hazajöttünk, apa alig várta, hogy foghassa, pelenkázta, tartogatta, szimatolta, beszélt hozzá. Bence pedig egyből tudta ki is ő, láttam rajta, hogy ismeri, hogy emlékszik a hangjára odabentről :) Nyugodt volt, cseppet sem meglepett.
Azóta Apa a Vicces-Huncut-Vagánykodás, Anya a Bújás-Szuszogás-Ölelés!