APA! Apát megkérdeztem, mit érzett, amikor kivitték neki Bencut, amikor megfoghatta, stb. Azt mondta, hogy akkor ő annyira zavarban volt, mert hát ott volt egy sereg idegen, na meg anyukám, meg hát neki ott feladata volt: fényképezni, kamerázni, de az én telefonommal is, hogy tudjak mms-t küldeni negyed órával a szülés után, stb...
De aztán, amikor végre hazajött, és elővette a készült felvételt, hosszasan zokogott a tévé előtt örömében és a meghatottságtól.
Elismerem, nehéz egy apukának közel kerülni a kisbabájához: anyukának erre van 4-5 napja a kórházban, és ha rooming-in elhelyezéshez van szerencsénk, mint itt Kaposváron, akkor ez elég is arra, hogy kialakuljon a soha többé el nem szakítható lelki kötelék. Én így éreztem. Napról napra közelebb éreztem a szívemhez a kisembert, akit eddig a pocakomban hordoztam.
Minden kórházban más a gyakorlat gondolom - itt most nem beszélek a magán klinikákról, de ha meg tudnám fizetni, legközelebb tutira oda mennék szülni! comment vége -, van ahol nem csinálnak ügyet apuka látogatásából, de itt senki nem jöhetett be, csak egy üvegajtón keresztül. Nem is gondolom, hogy a néhány napos csecsemőt el kell lepni rokonokkal - amúgy is úgy gondolom, hogy a rokonlátogatásnak bőven 1-2 hónap után jön el az ideje, de a kórházba semmiképp nem kell betámadni. Nyugodtan lehet gratulálni telefonon, sms-ben, előbb-utóbb mindenki látni fogja a kis "Gyümölcsöt". Szóval még apuka sem foghatta meg a picit. Az ugyan nem zavart senkit, hogy a szülő nők szobái és az újszülöttosztály közötti folyosón tömegesen várakozó, akár vadidegen látogatók között kell keresztül tolni a babát, ha épp' valamire szüksége van, vagy csak egy órácskára vigyázzon rá valaki, hogy elintézhesd kisebb-nagyobb folyó ügyeidet, orvosodat, stb.
Na de nagyon elrugaszkodtam a témától. Apa születik! Amikor hazajöttünk, apa alig várta, hogy foghassa, pelenkázta, tartogatta, szimatolta, beszélt hozzá. Bence pedig egyből tudta ki is ő, láttam rajta, hogy ismeri, hogy emlékszik a hangjára odabentről :) Nyugodt volt, cseppet sem meglepett.
Azóta Apa a Vicces-Huncut-Vagánykodás, Anya a Bújás-Szuszogás-Ölelés!
Üdvözlet!
Üdvözlet!
Ezt legelső sorban "Őcukiságának", Bence fiamnak köszönhetem, aki 2010. október 20-án - és már előtte 9 hónappal - a részemmé lett, aki megtanított a feltétel nélküli szeretetre, soha nem tapasztalt boldogságra.
A felé irányuló anyai érzéseim, gondoskodásom, és egyértelmű függőségem indítottak arra, hogy megosszam tapasztalataimat, ötleteimet, érzéseimet Veled, kedves Látogató.
Kívánom, hogy érezd át felhőtlen örömöm a rövidebb-hosszabb történeteink olvasása által.
Köszönöm, hogy itt voltál, visszavárunk :)