Üdvözlet!

Üdvözlet!

Üdvözöllek kedves Olvasó! Úgy éreztem, muszáj kibeszélnem, pontosabban "kiírnom" magamból azon gondolatokat, melyek az utóbbi években foglalkoztatnak, és amitől gyökerestül megváltozott az életem.
Ezt legelső sorban "Őcukiságának", Bence fiamnak köszönhetem, aki 2010. október 20-án - és már előtte 9 hónappal - a részemmé lett, aki megtanított a feltétel nélküli szeretetre, soha nem tapasztalt boldogságra.
A felé irányuló anyai érzéseim, gondoskodásom, és egyértelmű függőségem indítottak arra, hogy megosszam tapasztalataimat, ötleteimet, érzéseimet Veled, kedves Látogató.

Kívánom, hogy érezd át felhőtlen örömöm a rövidebb-hosszabb történeteink olvasása által.
Köszönöm, hogy itt voltál, visszavárunk :)

2011. június 4., szombat

Bence kúszik...

... pontosabban igyekszik, próbálkozik, halad is előre, csak még apró "lépésekben". Most már szinte naponta mosok fel, fertőtlenítek. Na nem akarom sterilizálni a lakást, csak hát a porcicákat és egyéb házi állatokat később, fokozatosan gondoltam bevezetni az étrendbe :)
Az előszobánkban kétszínű a járólap, középen világosabb sáv húzódik - na ennyit a lakásdizájnról :) - és az én kisfiam legérdekesebbnek e két szín közötti különbözőséget találja, egyikről szó szerint vetődik át a másikra. Nagyon édes, mintha egy láthatatlan gombolyagot kergetne :) Persze már megtalálta a virágaimat, az íróasztalom alatti szemetest, a vasalózsinórt, stb... (apa számítógépe érdekes módon még nem került terítékre). Komolyan próbálok gyerekbiztossá tenni mindent, de előbb Benci szép lassan elmutogatja nekem, mik is azok a veszélyforrások, amitől óvnom kellene :) Nem vagyok ám olyan rossz anya! :)
Ja, és hogy az ajtók és szekrények alja, lábai milyen fantasztikusan érdekesek!! Annyira, hogy mindegyikkel komolyan elbeszélget, énekel valamit, kicsit megpaskolja, majd, hogy mindenkinek jó legyen, alaposan megnyalogatja, biztos ami tuti... :)