Az "éhes vagyok" nálunk egy jelenség. Először csak nyüsszög, szaggatottan nyögdös. Aztán amikor veszem a jelet - hát hogyne venném - és elkezdem bekeverni, vagy épp' melegíteni a kaját, a gyermek egyre hangosabban és keservesebben (ekkor már) vinnyog. Mire az etetőszékbe ültetem és elkezdem elépakolni a holmit (tányér, kiskanál, szalvéta, ja mégegy szalvéta, innivaló víz), addigra szabályosan remeg.
Higgyétek el, rendszeresen etetem! Mégis minden alkalommal olyan, mint aki akkor kap enni először a héten...
Üdvözlet!
Üdvözlet!
Ezt legelső sorban "Őcukiságának", Bence fiamnak köszönhetem, aki 2010. október 20-án - és már előtte 9 hónappal - a részemmé lett, aki megtanított a feltétel nélküli szeretetre, soha nem tapasztalt boldogságra.
A felé irányuló anyai érzéseim, gondoskodásom, és egyértelmű függőségem indítottak arra, hogy megosszam tapasztalataimat, ötleteimet, érzéseimet Veled, kedves Látogató.
Kívánom, hogy érezd át felhőtlen örömöm a rövidebb-hosszabb történeteink olvasása által.
Köszönöm, hogy itt voltál, visszavárunk :)