Elmélet: hagyjuk gyermekünknek, hogy maga fedezze fel az önálló evés művészetét, a kanalat, a kézzel evést, a pohárból ivást, stb.
Valóság:
"... na az úgy volt, hogy kaptam anyától én is egy kanalat - azzal a hátsó szándékkal, hogy így majd nem veszem ki minden áron a kezéből azt, amivel valójában engem etet - de a terv végül csak terv maradt: észrevettem, ha elég nagyot csapok, aztán sűrűn csapkodok kanállal a tányérba, akkor viccesen fröcsög a lé szanaszét. Aztán azt is észrevettem, hogy mindez remekül illeszkedik a terítő mintájába, így feltétlenül gondoskodtam arról, hogy még alaposabban belemasszírozzam. Már nem igazán voltam éhes, így remek szórakozásnak tűnt - asztalmasszírozás közben - a még hézagos fogsoromon keresztül kipréselni a előrágott zöldségdarabokat. Anyát mondjuk elég könnyű rávenni dolgokra, gondolta, ha a zöldség már nem kell, egy jutalomkeksznek - amiért olyan alapos munkát végeztem - biztosan örülnék még. Hát én örültem, tényleg, őszintén, de aztán valahogy az is kipréselődött a foghíjamon keresztül. Gondoltam azért kárba mégse vesszen, így azt is jól belemasszíroztam az asztalba..."
Arról nem beszélve, hogy az etetőszék úgy néz ki, mint ha egy ólnyi malacot etetnék minden nap... :)
De nem adjuk fel, amíg víz folyik a csapból, addig lehet koszolni, festékből is van maradék minden szobához, szóval csak idegekkel kell bírnom, és előbb-utóbb rendben leszünk.
