....hát végül megtörtént. Kisfiam minden szakmai fórummal és tudományos értekezéssel ellentétben 1 éves kora előtt, 10 hónaposan elválasztotta magát. Tejem is volt, szóval nem az a gond. 6 hónaposan kezdtük a hozzátáplálást, megfelelő időben és szerintem megfelelő ütemben. Egy durva fogzási fájdalom miatt egyik napról a másikra hagyott abba napi 3 szopit. Egy hétig sztrájkolt, mire vissza tudtam édesgetni magamhoz, de már csak napi 1 szopi erejéig. Hát most ennek is vége :(
Kezdettől fogva nagyon szépen evett szilárd ételt, mindent elfogadott, bármit adhattam. Ma már kézzel saját maga eszi a szendvics-katonákat, összevágott gyümölcsöket. Imád enni. Valószínűleg egyébként ez vezetett idáig, hiszen könnyen rájött, mennyi minden finomság létezik a tejcin kívül is, amikért ráadásul nem kell megdolgoznia, csak élveznie, amit elé pakolok.
Szomorú vagyok, de már próbálom a jó oldalát keresni - azt, hogy megint "szabad" vagyok, nem kell vigyáznom, hogy mit eszek, iszok, mikor nem vagyok itthon, stb. Ja, és újra takaríthatom a wc-t :) (erről nagylelkű férjem tiltott le még a terhességem kezdetén, a vegyszerek miatt, gondolom, most Ő is örül, hogy végre nem neki kell csinálnia :))
Őszintén, alig várom, hogy elapadjon a tejem, és ne emlékeztessen nap-mint-nap a "veszteségre". Borzasztóan imádtam szoptatni. Ez volt életem eddigi legcsodálatosabb élménye.
Üdvözlet!
Üdvözlet!
Ezt legelső sorban "Őcukiságának", Bence fiamnak köszönhetem, aki 2010. október 20-án - és már előtte 9 hónappal - a részemmé lett, aki megtanított a feltétel nélküli szeretetre, soha nem tapasztalt boldogságra.
A felé irányuló anyai érzéseim, gondoskodásom, és egyértelmű függőségem indítottak arra, hogy megosszam tapasztalataimat, ötleteimet, érzéseimet Veled, kedves Látogató.
Kívánom, hogy érezd át felhőtlen örömöm a rövidebb-hosszabb történeteink olvasása által.
Köszönöm, hogy itt voltál, visszavárunk :)
2011. augusztus 16., kedd
2011. augusztus 5., péntek
Az egyszeri kismama és a zenélő hal esete
Hosszas gondolkodás után elhatároztam, hogy márpedig én akkor is mosógépben mosom ki a zenélő, csörgő, sípoló, izélő játszószőnyeget, amin még a 3-4 hónapos gyermekem teljes étrendje hagyott guszta foltokat. Lesz-ami-lesz.
A szőnyeg csudaszép lett, illatos, tiszta. Egyetlen hiba történt, a rajta lógó, úszást imitáló zenélő halacska nem akarta abbahagyni a trillázást, megállás nélkül zengett az egyébként felismerhetetlen dallam. Mivel Bence fiam éppen aludt, ijedtemben és hirtelen felindulásból fogtam az ollót és levágtam a szőnyegről a halat.
Nem, nem tudom miért, és nem, nem tudom hogy gondoltam, hogy ettől elhallgat - nem hallgatott el! - és nem, nem gondoltam végig....
Szóval fogtam a még mindig csilingelő halacskát (immár szőnyegtől mentesítve) és rohantam vele a másik szobába, távolabb az alvó kisdedtől. Aha, és most ?!... (gyenge idegzetűek most lapozzanak)
Ekkor szintén hirtelen felindulásból fogtam a kezemben lévő nagyollót, megfordítottam, és kalapácsként használva néhány jól irányzott ütéssel végleg elhallgattattam a bosszantó lényt.
Hát igen, és most ott álltam kezemben egy már nem zenélő hallal szőnyeg nélkül és egy játszószőnyeggel zenélő hal nélkül.
És hogy mi ebből a tanulság ? A HÜLYESÉG nem távozik az anyatejjel :)
A szőnyeg csudaszép lett, illatos, tiszta. Egyetlen hiba történt, a rajta lógó, úszást imitáló zenélő halacska nem akarta abbahagyni a trillázást, megállás nélkül zengett az egyébként felismerhetetlen dallam. Mivel Bence fiam éppen aludt, ijedtemben és hirtelen felindulásból fogtam az ollót és levágtam a szőnyegről a halat.
Nem, nem tudom miért, és nem, nem tudom hogy gondoltam, hogy ettől elhallgat - nem hallgatott el! - és nem, nem gondoltam végig....
Szóval fogtam a még mindig csilingelő halacskát (immár szőnyegtől mentesítve) és rohantam vele a másik szobába, távolabb az alvó kisdedtől. Aha, és most ?!... (gyenge idegzetűek most lapozzanak)
Ekkor szintén hirtelen felindulásból fogtam a kezemben lévő nagyollót, megfordítottam, és kalapácsként használva néhány jól irányzott ütéssel végleg elhallgattattam a bosszantó lényt.
Hát igen, és most ott álltam kezemben egy már nem zenélő hallal szőnyeg nélkül és egy játszószőnyeggel zenélő hal nélkül.
És hogy mi ebből a tanulság ? A HÜLYESÉG nem távozik az anyatejjel :)
2011. július 30., szombat
Az elválasztódás katasztrófája
Az anyatejen élő kisbabák elvileg 1 éves korukig ritkán választják el magukat. Ja...!
Kb. 7,5 hónapos lehetett, amikor megesett velünk az első ún. szopási sztrájk. 6 nap szünet után fogadta el újból az anyatejet, de csak reggel. És azt is úgy, hogy előtte előkezeltem dentinox fogzáskönnyítő kenőccsel. Ez azóta is így van, minden reggel imába foglalom, ha sikerül zokszó nélkül szopiztatni. Tápszerről hallani sem akar, és én sem. Vacsorára is csak a tejpépet eszi, tápszert egyáltalán nem hajlandó meginni. A tejem persze eléggé apadt, szóval örülök, ha meg tudjuk tartani ezt a reggeli szopizást. A lelki válságon már többször átestem (pl. ha a minden 28. napon ismét tiltakozott), most már úgy érzem, fel vagyok készülve, ha esetleg végleg abbahagyná. Elvégre már majdnem 10 hónapos, így is szépen szopizott.
Hangsúlyozom: a szoptatás az egyik legcsodálatosabb dolog a babázásban!!!! Mindenkinek melegen ajánlom :) És nem feladni, gondolkodni!
Kb. 7,5 hónapos lehetett, amikor megesett velünk az első ún. szopási sztrájk. 6 nap szünet után fogadta el újból az anyatejet, de csak reggel. És azt is úgy, hogy előtte előkezeltem dentinox fogzáskönnyítő kenőccsel. Ez azóta is így van, minden reggel imába foglalom, ha sikerül zokszó nélkül szopiztatni. Tápszerről hallani sem akar, és én sem. Vacsorára is csak a tejpépet eszi, tápszert egyáltalán nem hajlandó meginni. A tejem persze eléggé apadt, szóval örülök, ha meg tudjuk tartani ezt a reggeli szopizást. A lelki válságon már többször átestem (pl. ha a minden 28. napon ismét tiltakozott), most már úgy érzem, fel vagyok készülve, ha esetleg végleg abbahagyná. Elvégre már majdnem 10 hónapos, így is szépen szopizott.
Hangsúlyozom: a szoptatás az egyik legcsodálatosabb dolog a babázásban!!!! Mindenkinek melegen ajánlom :) És nem feladni, gondolkodni!
2011. július 29., péntek
Szeparációs szorongás
Ez az a jelenség, ami a kisbaba 7-8 hónapos korában jelenik meg először, és állítólag eltarthat akár 1,5 éves koráig is. Bencénél is így volt, egyszercsak nem tűnhettem el a szeme elől, látszólag minden ok nélkül nyüsszögött, belémcsimpaszkodott, mint egy kismajom. Aztán amikor elkezdett kúszni, jött utánam, és szó szerint a lábam alatt, között, a nadrágomat, bokámat fogta. Ha vigaszra volt szüksége, senki nem volt jó, csak a "zanya". De miért is beszélek múlt időben, hiszen ez még mindig így van... Játék közben is néha van egy kis "box-kiállás", feltankol anyából és már mehet is tovább a móka :)
Amiről azonban elfelejtettek a szakkönyvek és egyéb nagyonokos kismamák, anyukák által kiadott cikkek említést tenni, hogy bizony van olyan, amikor nem a pici baba szorong az elszakadás kényszerű lehetőségétől, hanem az anyuka. Én legalábbis most itt tartok. 9 hónapja szívem, lelkem, testem adom (a terhesség 41 hetéről nem is beszélve) át teljes mértékben gyermekemnek, mert szeretem, óvom, mert jó nekem. És most jött egy kisördög, és elkezdte a fejembe táplálni, hogy dehát hol is vagyok Én a történetben. Mikor is voltam utoljára kozmetikusnál? Kb. 1,5 éve? És fodrászhoz miért csak akkor megyek, amikor már nem merek emberek közé kimenni?! És mikor beszélgettem egy felnőtt emberrel felnőtt nyelven felnőtt dolgokról?! Aztán a másik vállamon kopogtat a lelkiismeret-furdalás, hogy' lehetnek ilyen önző gondolataim, amikor ennek a pirinyó embernek rám és csak rám van szüksége, minden más mellékes.
Na hát ez meg nem így van. Igen, szüksége van rám, de nem én vagyok az egyetlen, aki képes ellátni. Van apja például. Vagy van nagymamája is, aki alig várja, hogy végre felügyeletem nélkül tölthessen el néhány órát az unokájával.
De valóban, nem is lenne már rám szüksége? De ha bújni akar?!....
És akkor zuhant agyamba a felismerés. NEKEM van RÁ szükségem. ÉN akarom ŐT magamhoz szorítani, az arcába szuszogni, száz puszit adni, megnevettetni, ölelni, szimatolni.....
Na ez is egyfajta szeparációs szorongás. Mennék is, de félek, megijedek, hogy ha elindulok kifelé, már nem én leszek az elsőszámú szerelem. És igen, most én vagyok az önző (mert azt mondják a babák önző módon tudnak "szeretni", nincs bennük még kifejlődve az empátia érzése). Önző vagyok, mert így és ennyire soha nem szeretett még senki, ennyire soha nem kellettem még senkinek. Feltétel nélkül.
De el kell indulnom. Muszáj. Ha nem teszem, azzal nem használok senkinek, ráadásul boszorkányként fogok kinézni és viselkedni.
.......
lázadok: vad pirosra festettem a lábkörmeimet... lázadok :):)
Amiről azonban elfelejtettek a szakkönyvek és egyéb nagyonokos kismamák, anyukák által kiadott cikkek említést tenni, hogy bizony van olyan, amikor nem a pici baba szorong az elszakadás kényszerű lehetőségétől, hanem az anyuka. Én legalábbis most itt tartok. 9 hónapja szívem, lelkem, testem adom (a terhesség 41 hetéről nem is beszélve) át teljes mértékben gyermekemnek, mert szeretem, óvom, mert jó nekem. És most jött egy kisördög, és elkezdte a fejembe táplálni, hogy dehát hol is vagyok Én a történetben. Mikor is voltam utoljára kozmetikusnál? Kb. 1,5 éve? És fodrászhoz miért csak akkor megyek, amikor már nem merek emberek közé kimenni?! És mikor beszélgettem egy felnőtt emberrel felnőtt nyelven felnőtt dolgokról?! Aztán a másik vállamon kopogtat a lelkiismeret-furdalás, hogy' lehetnek ilyen önző gondolataim, amikor ennek a pirinyó embernek rám és csak rám van szüksége, minden más mellékes.
Na hát ez meg nem így van. Igen, szüksége van rám, de nem én vagyok az egyetlen, aki képes ellátni. Van apja például. Vagy van nagymamája is, aki alig várja, hogy végre felügyeletem nélkül tölthessen el néhány órát az unokájával.
De valóban, nem is lenne már rám szüksége? De ha bújni akar?!....
És akkor zuhant agyamba a felismerés. NEKEM van RÁ szükségem. ÉN akarom ŐT magamhoz szorítani, az arcába szuszogni, száz puszit adni, megnevettetni, ölelni, szimatolni.....
Na ez is egyfajta szeparációs szorongás. Mennék is, de félek, megijedek, hogy ha elindulok kifelé, már nem én leszek az elsőszámú szerelem. És igen, most én vagyok az önző (mert azt mondják a babák önző módon tudnak "szeretni", nincs bennük még kifejlődve az empátia érzése). Önző vagyok, mert így és ennyire soha nem szeretett még senki, ennyire soha nem kellettem még senkinek. Feltétel nélkül.
De el kell indulnom. Muszáj. Ha nem teszem, azzal nem használok senkinek, ráadásul boszorkányként fogok kinézni és viselkedni.
.......
lázadok: vad pirosra festettem a lábkörmeimet... lázadok :):)
2011. június 7., kedd
Egy napunk története
A nap igazából éjjel kezdődik, amikor valamikor 1 óra felé nyikorgásra ébredek, jó esetben cumi a szájba és máris újra befordul a fal felé, folytatva édes álmát. Rosszabb esetben ez még kb. 2 óra körül ismétlődik.
Kb. 3 órakor szopi. Ja persze, neki már nem kellene éjszaka enni.... és ha ő éhes, és ha csak rám van szüksége, akkor mi van... Ezután már reggelig, ja bocs' hajnali 6-6:30-ig alvás van. Egyébként szerintem elaludna ő akár 8-ig is, ha azok a szemét kis rigók nem kezdenék rá a nótára, amint a nap kidugja első sugarát.
Ilyenkor jön monyózás a franciaágyon, közben apát sem hagyjuk aludni, mert végre karnyújtásnyira van az orra, szakálla, és az a temérdek húznivaló szőr, ami a karját lepi :) (bocs apa) Szóval api egy-kettőt rángatózik, de hiába, ez nem valami álombéli legyecske, ami hátha elrepül. Benci bizony nem adja fel addig, míg apikája legalább egyszer rá nem morcog - merthogy ő erre bizony válaszol, visszamorcog. És ezt még 3-szor.
Aztán az éhség felülkerekedik a játékon, így vissza a szopifotelbe. Még el sem helyezkedünk, hallom, apa már ismét horpaszt - de jó neki... (persze ha éppen nem megy dolgozni).
Jól átgondolt ruhaválasztás, pelusmustra, öltözés, és most irány a konyha, ahol bizony ki kell várni, míg anya is magához tér egy mézes feketekávé segítségével.
Vissza nagyágyra, anya felöltözik, és embert farag magából. Na most már lehet játszani, mókázni. A helyszín változó: konyha, előszoba, nappali. Boldogan végigkóstoljuk újra és újra a bútorokat, szőnyegeket, járólapot, mert hát a tegnapi íz már sehol se nincs. 9 óra felé már jó lenne újra alszani, szóval némi küzdés ellene/érte, aztán csend. Anya reggelizhet, apa is felkel a téli álomból, gyors rendrakás, ágyazás, tízórai eltervezése - mert ha az Éhező felébred, és nem készülök el min. 5 perc alatt..... hát azt a hisztit nem kívánom...
Pelus kicuccolása, játék. Anya felmos - miután Bence előnyalta már a padlót -, ebédfőzés több napra, Bencinek ebéd készítés (jó esetben a miénkből előállítható), némi internet böngészés.
Benci nyüsszög, hogy most már legyek szíves bújni, tátott szájjal nevetni, és valamelyik testrészemet többszöri harapásra felkínálni. Alvás ebéd előtt, ami kb. 1-2 órára tolódik. Ebéd után játszunk, vagy sétálunk. Időjárásfüggő. Ebben a 30 fokban inkább megbújunk a sötét szobában, és majd uzsi után megyünk ki . Addig is hempergőzünk, keresztülnézünk felfújhatós labdákon, összenyaljuk a tükröket, műértjük a fali képeket, átrendezzük a hűtőmágneseket, belekiabálunk az ásványvizes palackba, elolvassuk az újságot, összenyálazzuk az újságot, apró cafatokra tépjük az újságot, stb....
7-8 között valamikor jön az esti szopi - ezt már nagyon várja, mászik fel rajtam, amíg rá nem talál :) - utána még kicsit ejtőzünk a játszószőnyegen, és jöhet a fürcsi. Nagykádban, játékokkal. De ilyenkor már hullafáradt, szóval nincs az az önfeledt pancsolás, mint várnánk. Végül kiütéssel győz a fürdővíz, a törölközés és egyéb járulékos ceremóniák már keservesek, annyira álmos. Halk tentebaba, anyaszimatolás, nyakbabújás, álombahümmögés. Kész! Most kb. 1 óráig pihi van. Ilyenkor én már csak játékokat pakolok el, aztán bezuhanok a "nagyágyba".
Kb. 3 órakor szopi. Ja persze, neki már nem kellene éjszaka enni.... és ha ő éhes, és ha csak rám van szüksége, akkor mi van... Ezután már reggelig, ja bocs' hajnali 6-6:30-ig alvás van. Egyébként szerintem elaludna ő akár 8-ig is, ha azok a szemét kis rigók nem kezdenék rá a nótára, amint a nap kidugja első sugarát.
Ilyenkor jön monyózás a franciaágyon, közben apát sem hagyjuk aludni, mert végre karnyújtásnyira van az orra, szakálla, és az a temérdek húznivaló szőr, ami a karját lepi :) (bocs apa) Szóval api egy-kettőt rángatózik, de hiába, ez nem valami álombéli legyecske, ami hátha elrepül. Benci bizony nem adja fel addig, míg apikája legalább egyszer rá nem morcog - merthogy ő erre bizony válaszol, visszamorcog. És ezt még 3-szor.
Aztán az éhség felülkerekedik a játékon, így vissza a szopifotelbe. Még el sem helyezkedünk, hallom, apa már ismét horpaszt - de jó neki... (persze ha éppen nem megy dolgozni).
Jól átgondolt ruhaválasztás, pelusmustra, öltözés, és most irány a konyha, ahol bizony ki kell várni, míg anya is magához tér egy mézes feketekávé segítségével.
Vissza nagyágyra, anya felöltözik, és embert farag magából. Na most már lehet játszani, mókázni. A helyszín változó: konyha, előszoba, nappali. Boldogan végigkóstoljuk újra és újra a bútorokat, szőnyegeket, járólapot, mert hát a tegnapi íz már sehol se nincs. 9 óra felé már jó lenne újra alszani, szóval némi küzdés ellene/érte, aztán csend. Anya reggelizhet, apa is felkel a téli álomból, gyors rendrakás, ágyazás, tízórai eltervezése - mert ha az Éhező felébred, és nem készülök el min. 5 perc alatt..... hát azt a hisztit nem kívánom...
Pelus kicuccolása, játék. Anya felmos - miután Bence előnyalta már a padlót -, ebédfőzés több napra, Bencinek ebéd készítés (jó esetben a miénkből előállítható), némi internet böngészés.
Benci nyüsszög, hogy most már legyek szíves bújni, tátott szájjal nevetni, és valamelyik testrészemet többszöri harapásra felkínálni. Alvás ebéd előtt, ami kb. 1-2 órára tolódik. Ebéd után játszunk, vagy sétálunk. Időjárásfüggő. Ebben a 30 fokban inkább megbújunk a sötét szobában, és majd uzsi után megyünk ki . Addig is hempergőzünk, keresztülnézünk felfújhatós labdákon, összenyaljuk a tükröket, műértjük a fali képeket, átrendezzük a hűtőmágneseket, belekiabálunk az ásványvizes palackba, elolvassuk az újságot, összenyálazzuk az újságot, apró cafatokra tépjük az újságot, stb....
7-8 között valamikor jön az esti szopi - ezt már nagyon várja, mászik fel rajtam, amíg rá nem talál :) - utána még kicsit ejtőzünk a játszószőnyegen, és jöhet a fürcsi. Nagykádban, játékokkal. De ilyenkor már hullafáradt, szóval nincs az az önfeledt pancsolás, mint várnánk. Végül kiütéssel győz a fürdővíz, a törölközés és egyéb járulékos ceremóniák már keservesek, annyira álmos. Halk tentebaba, anyaszimatolás, nyakbabújás, álombahümmögés. Kész! Most kb. 1 óráig pihi van. Ilyenkor én már csak játékokat pakolok el, aztán bezuhanok a "nagyágyba".
2011. június 6., hétfő
Bence már "villámkúszik"!
Kb. két nap alatt eljutottunk odáig, hogy ma fél órába sem telt, és feltörölte a konyhát, az előszobát. Maga elé dobálta egy játékát, majd boldogan, kiabálva, nevetve utánasietett. Két kar+jobb láb. Ez a tuti "villámkúszás" receptje nálunk :)
2011. június 4., szombat
ÉHES VAGYOK!!!
Az "éhes vagyok" nálunk egy jelenség. Először csak nyüsszög, szaggatottan nyögdös. Aztán amikor veszem a jelet - hát hogyne venném - és elkezdem bekeverni, vagy épp' melegíteni a kaját, a gyermek egyre hangosabban és keservesebben (ekkor már) vinnyog. Mire az etetőszékbe ültetem és elkezdem elépakolni a holmit (tányér, kiskanál, szalvéta, ja mégegy szalvéta, innivaló víz), addigra szabályosan remeg.
Higgyétek el, rendszeresen etetem! Mégis minden alkalommal olyan, mint aki akkor kap enni először a héten...
Higgyétek el, rendszeresen etetem! Mégis minden alkalommal olyan, mint aki akkor kap enni először a héten...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)